Az érdeklődés
A 21. századi gyerekek tanulása érdekvezérelt. Egy diák ma már csak azt tanulja meg, ami érdekes számára, hiszen a tanulás "üzemanyaga" az érdeklődés. Ha a tananyag érdektelen, nem tanulják meg. Ha mégis "betanulják", legfeljebb formális keretek között reprodukálják, korlátozott ideig. Igazi tudás nem jön létre abból, ami számukra érdektelen, ami nem áll érdekükben. A gyerekek számára ugyancsak fontos a mozgás, ezért tanulunk sétálva, kirándulva.
Ugyancsak fontos elvünk a komplexitás. A világ nem tantárgyakból áll, hanem összefüggő, folyamatosan változó ismeretekből. Úgy gondoljuk, hogy a környezetünk megfigyelése, megértése, befogadása és rendszerbe foglalása maga az élvezetes tanulás. A 21. századi kompetenciák fejlesztésére koncentrálunk, mert célunk, hogy a nálunk tanuló gyerekek felkészülten érkezzenek a felnőttkor küszöbére. A 4K (vagy angolul 4C) az alábbi kompetenciák fejlesztését jelenti: (1) kollaboráció, (2) kommunikáció, (3) kritikus gondolkodás, (4) kreativitás.
Tanulni bárhol és bármikor lehet, hiszen korunk mindentudó eszköze a zsebünkben van.
Elég ha tudjuk, hogyan kell ismeretet szerezni és az miért jó nekünk.
Részletes ismertetőt itt találsz rólunk.
Itt tudod megnézni, hogy legfontosabb példaképeink és partnereink hogyan gondolkodnak a tanulás jövőjéről:
Ted-Ed Lessons
Education Alliance Finland
EduClever
A magyarországi program követi a Nemzeti Köznevelési Portál legfontosabb témaköreit,
nem terheli túl a gyerekeket, érdeklődés-vezérelt gondolkodásra tanít.

Kövess bennünket a Facebookon vagy írj mailt ha csatlakoznál a programhoz szülőként vagy tanárként!